Hájim örökségeÉlményséta – középkori titkok nyomában a budai Vár alatt

Hájim öröksége

Élményséta – középkori titkok nyomában a budai Vár alatt

Jöjjön el a Budavári Palotanegyed egyik legizgalmasabb tematikus sétájára, amelyen bemutatjuk a középkori budai zsidóság ünnep- és hétköznapjait!

4000 Ft

Időpontok

A Budai Várséták új tematikus programján feltárul előttünk az egykori Zsidó utca egyik házának kapuja, és bepillanthatunk egy család mindennapjaiba. Megismerkedünk Hájimmal, egy 13 éves fiúval, aki a 15. század elején az első budai zsidó negyed lakója volt. Vajon mikor és honnan érkezett Budára a zsidó közösség? Mivel foglalkoztak a tagjai? Milyen helyszínen talált tárgyak, építészeti emlékek utalnak egykori ittlétükre?

Az időutazáson ezekre is fény derül, Hájim vezetésével pedig – képeken, hangokon, illatokon keresztül – megelevenednek előttünk a zsidóság hétköznapjai, ünnepei és vallási rituáléi. A Várhegy pincerendszerének zegzugos folyosóin vezetett élményséta egészen a középkori rituális fürdőig kalauzol bennünket, amely Magyarország legrégebbi fennmaradt Mikvéje.


Indulás

Budavári Mikve (I. Palota út 1.)

Érkezés

Budavári Mikve (I. Palota út 1.)

Időtartam

90 perc

Jó tudni

A hatályos rendelet alapján vezetett sétáink védettségi igazolvány nélkül is látogathatók.  

További információkért kérjük olvassa el figyelmesen járványügyi óvintézkedéseinket.

 

A sétán való részvételt 14 éven felüli látogatóknak ajánljuk.

Kérjük, hogy a mikvébe a vállat takaró, legalább térdig érő öltözetben érkezzen. Sétánk útvonala nem akadálymentesített, a nyugati pincerendszerben meredek lépcsőkön, szűk folyosókon közlekedünk. Kérjük, ezt vegye figyelembe a jelentkezéskor. 

A pincerendszerben egész évben állandó a hőmérséklet: 18-20°C között. 

Programunk rossz időjárás (esőzés, havazás) esetén is elindul. 

Sétánk a meghirdetett időpontban, pontosan indul, a későn érkezőket nem áll módunkban megvárni. Megértését köszönjük! 

 

Térkép

További séták