Budai Várséták
Tematikus séták a budai Várnegyedben
A Várkapitányság sétavezetői elmesélik a budai Vár 800 éves történelmét, és megmutatják páratlan kulturális és művészeti értékeit. Barangolunk a Budavári Palotanegyedben és a polgárvárosban, gyönyörködünk a panorámában Buda legtetején, sőt, titkok után kutatva lemerészkedünk a föld alá is. Csak velünk beléphetsz a Nemzeti Hauszmann Program látványos fejlesztéseinek területeire is.
Tarts velünk, fedezzük fel közösen a budai Vár igazi arcát!
Már diákéveimben is arról álmodtam, hogy idegenvezető lehessek, aki bemutatja fővárosunk és országunk kultúráját az érdeklődőknek. Érettségi után elvégeztem az idegenvezetői képzést, így a főiskolai tanulmányaim alatt már francia nyelvű csoportokat vezettem. Munkámban a budai Vár szépségeit szeretem a legjobban. Ezek olyan szépségek, amelyeket nem elég fényképeken látni. Egy-egy műemlék múltját meg kell ismerni, hiszen történeteik rengeteg mindenről mesélnek. Mindezt nagy örömmel osztom meg a látogatókkal. A legkedvesebb történelmi korszak számomra Erzsébet királyné kora, amelybe véletlenül csöppentem bele és egyből bele is szerettem. Nagyon szívesen kutatom, hogy milyen szálak fűzték Magyarországhoz, Budapesthez és a budai Várhoz. A sikeres séta titka az, ha gondolkodásra készteti a látogatót, aki később családjával, barátaival visszatér egy újabb sétára. Vezetett séták: A főváros ékszerdoboza, Hauszmann paripái, Sisi karácsonya, Sisi szívügyei, Sisi, Magyarország szerelmese.
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen gyermekkoromban rengeteg családi történetet meséltek nekem a szülők, nagyszülők. Azt hiszem, ekkor alakult ki bennem a szenvedélyes kíváncsiság régmúlt idők emberei, eseményei és helyszínei iránt. Az egyetemen történelem–muzeológia szakirányon végeztem, majd megszereztem az idegenvezetői képesítést is. A tematikus séták műfaja lehetőséget teremt számomra a kutatásra, az elmélyülésre egy-egy témában, de mindez nem sokat ér, ha nem oszthatom meg az így megszerzett kincseket. Attól lesz jó egy séta, ha kiszakítja a látogatót a hétköznapokból arra a kis időre, amit együtt töltünk. Ha nem csak én mesélek, hanem közösen gondolkodunk, nevetünk, így a séta valódi közösségi élménnyé válik. Olyan élménnyé, amely mindenkit feltölt, inspirál, és további ismeretszerzésre, olvasásra, vagy épp egy színdarab megtekintésére késztet. Vezetett séták: A főváros ékszerdoboza, A patikus háza, Buda Vára, Habsburgok és holtak, Shalom, Buda!, Sisi, Magyarország szerelmese, Újjászülető örökségünk, Vadászat Mátyás királlyal, Várból Palota.
Temesvári magyarként fiatalkorom óta rajongok Budapest egyedi építészeti színpalettájáért, a századforduló hagyatékáért, mely Budapest utcáin mai napig jelen van, tökéletesen egybeolvadva az elmúlt száz év változó esztétikájával. A történelem, az épített örökség, a képzőművészetek iránti lelkesedésemet fokozhattam tanárként, régészként, idegenvezetőként több ország határain belül. Mindezen élmények – saját kutatómunkáimmal és a fotózással kiegészítve – eszközként szolgálnak sétáim lebonyolításában, a korszakok összeolvasztásában, a múlt felelevenítésében. A Várkapitányságnál egy olyan csapat tagja lettem, ahol tudásomat és rajongásomat ötvözve élményt szerezhetek másoknak. Vezetett séták: Buda Vára, Hauszmann paripái, Mesterművek panorámával, Nem engedünk a ’48-ból, Újjászülető örökségünk, Várból Palota.
A Debreceni Egyetem történelem–nemzetközi kapcsolatok szakán végeztem tanulmányaimat, majd a turizmus világába csöppenve idegenvezetéssel és programok szervezésével foglalkoztam szülővárosomban, Gyulán. 2021-ben Budapestre költöztem, ahol karrierem megkoronázásának értékelem, hogy olyan kivételes helyen dolgozhatok idegenvezetőként, mint a budai Vár. Munkám során fontosnak tartom, hogy történelmi háttértudásom mellett a szórakoztató előadásmódot igénylő színjátszós tapasztalataimat is kamatoztassam, mellyel hozzájárulhatok ahhoz, hogy a vendégek a séták végén mosollyal távozzanak az általam vezetett programokról. Hivatástudatom arra sarkall, hogy értéket teremtsek, adjak át, és legalább egy kis időre kiszakítsam az embereket a rohanó hétköznapok világából. Vezetett séták: A főváros ékszerdoboza, Buda Vára, Nem engedünk a '48-ból, Sisi, Magyarország szerelmese, Újjászülető örökségünk, Vadászat Mátyás királlyal, Várból Palota.
Történelem és Európa-tanulmányok szakos bölcsészként végeztem az ELTE-n, jelenleg a Történelemtudományi Doktori Iskola hallgatója vagyok. Tanítottam gimnáziumban, később dolgoztam újságíróként és szerkesztőként is. Jelenleg a Budai Várséták tartalomfejlesztési szakértőjeként a tematikus séták és az idegenvezetések kidolgozásával foglalkozom, és e mellett sétákat is vezetek. A Budai Vársétáknál olyan álomhivatásra leltem, amelyben az összes eddigi tudásomat és tapasztalatomat kamatoztathatom. Nap mint nap kutathatom és másoknak is átadhatom fővárosunk, azon belül is a Várnegyed történetét. Mesélhetek a Buda alapításától eltelt évszázadok fénykorairól, a nagyszerű emberi teljesítményekről az építészet, a kultúra és a művészet területén, és persze e majdnem 800 éves történetet átszövő személyes sorsokról is. Legfőbb célom az, hogy a sétáim végén élménnyel feltöltődve, ugyanakkor autentikus tudással és új, inspiráló gondolatokkal gazdagodva távozzanak a résztvevők. Vezetett séták: A főváros ékszerdoboza, Buda Vára, Habsburgok és holtak, Hauszmann paripái, Mesterművek panorámával, Shalom, Buda!, Újjászülető örökségünk, Vadászat Mátyás királlyal, Várból Palota.
Felvidékről származom, de az egyetemet és a főiskolát már Magyarországon végeztem el angol és teológia szakon. Tanulmányaim befejezése után hosszú évekig középiskolában tanítottam, ezenkívül részt vettem irodai munkában is. Az idegenvezetés gondolata egy külföldi kirándulás során jött, amikor egy séta során hirtelen belecsöppentem a csoportvezető szerepébe és megtapasztaltam, hogy mennyire érdekes ez a szakma. Mindig is szerettem emberekkel dolgozni, tudást átadni, ezért amikor megosztottam barátaimmal ezt a tervemet, biztattak, hogy vágjak bele. Az idegenvezetői képzés elvégzése után tematikus, főleg történelmi témájú sétákat vezettem angol nyelven. Célom az, hogy a séták során megragadjam a vendégeink figyelmét, átadhassam azt a tudást, amit megszereztem és mosolyt csaljak az arcokra. Reggelente, munkába jövet, amikor a busz áthalad az Erzsébet hídon és a turisták lelkesen csodálják a budai Várat, büszkén gondolok arra, hogy itt dolgozom. Meséljek róla? Vezetett séták: A főváros ékszerdoboza, A patikus háza, Sisi karácsonya, Sisi szívügyei, Sisi, Magyarország szerelmese, Újjászülető örökségünk.