Ismerd meg velünk középkori uralkodóink budanyéki udvarházának történetét és feltárt romjait!
A középkori Buda városától alig öt kilométerre, a Budai-hegység egykori kiterjedt erdőségeinek központjában emelkedett Nyék falu, temploma, valamint a 16. század elején felépített új királyi udvarház. Sétánk során bejárjuk a Jagelló II. Ulászló által emelt reneszánsz vadászkastély romjait, és felidézzük a Hűvösvölgyben húzódó hajdani királyi vadaskert történetét. A krónikások szerint Hunyadi Mátyás, II. Ulászló és II. Lajos mellett Szulejmán szultán is látogatta a királyi udvarházat és a vadban gazdag területet, amely az oszmán-török időkben pusztult el. Ezt követően átsétálunk a Nyék falu templomának épült, később királyi kápolnaként szolgáló épület romjainak helyszínére, ahol legutóbb – közel száz évvel az első feltárást követően – 2022 őszén zajlott régészeti ásatás. Milyen új információkkal és eredményekkel szolgált a kutatás? Mit tudunk a templom építési korszakairól és a közelében lévő temetkezésekről? Hány csontváz, milyen érdekes régészeti leletek és meglepő tárgyak kerültek elő a feltárás során? Sétánkon minden kiderül!
A régészeti feltárás a Várkapitányság és a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet együttműködésében valósult meg 2022-ben.
A sétát korábban A középkori királyi vadászkastély titkai címmel indítottuk, a tartalom változatlan maradt.
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 78.
1021 Budapest, Szerb Antal utca 14–16.
90 perc
- 12 éves kor felett ajánlott
- a megadott időpontban indulunk, a későn érkezőket nem áll módunkban megvárni
- rossz időjárás (például esőzés) esetén is megtartjuk
- a helyszín nem akadálymentes, a talaj egyenetlen, olykor csúszós, sáros
- vízálló, bokát tartó, zárt cipő (bakancs) viselését javasoljuk
- zárt ruházat viselését javasoljuk
- a sétán saját felelősségre lehet részt venni, és a területen csak a sétavezető által kijelölt útvonalon szabad közlekedni