A budai Várnegyed története egybefonódott az ország sorsával, a második világháború végén pedig a harcok középpontjába került.
A Vörös Hadsereg először a pesti oldalt foglalta el, a budai oldal ostromának végén már csak a Vár bevétele volt hátra. Budapest 1944–45. évi ostromát, amelyet joggal neveznek a „második Sztálingrádnak”, a legvéresebb városostromok közé sorolhatjuk. E pokoli hetek alatt különösen sokat szenvedtek a budai Várnegyed lakói és az ide menekülők, akik naplóikban és emlékirataikban számoltak be az átélt borzalmakról. Az idei emlékhelyek napján személyes történetek által elevenítjük fel a budai Vár második világháborús ostromát, sok honfitársunk kollektív traumáját, amikor közel tízezer ember rettegett a haláltól és reménykedett az életben a Királyi Palota föld alatti tereiben és a történelmi lakónegyed világszinten is egyedülálló barlang- és pincerendszerében. A polgárvárosban zajló sétánkon, melynek során a Vár-barlangba is leereszkedünk, az itt lakók, az ide menekülők, a védők, a sebesültek és a Várból kitörő katonák nyomában járunk. Történeteikben egyaránt találkozunk reményvesztettséggel és embertelenséggel, de hősies kitartással és áldozatvállalással is. Az eseményeket az eredeti helyszíneken felidézve még jobban megerősödik bennünk a béke iránti vágy, és az a meggyőződés, hogy a 80 évvel ezelőtti tragikus események soha többé ne ismétlődjenek meg.
De la Motte–Beer-palota – 1014 Budapest, Dísz tér 15. (a palota belső udvara)
Kapisztrán tér
90 perc
- kültéri és beltéri program
- 14 éves kor felett ajánlott
- a megadott időpontban indulunk, a későn érkezőket nem áll módunkban megvárni
- rossz időjárás (például esőzés) esetén is megtartjuk
- macskaköves utakon, a Várbarlangban sötét, de megvilágított térben, meredek lépcsőkön, szűk folyosókon, szilárd, helyenként vizes járófelületen közlekedünk, a séta nem akadálymentes
- megfelelő cipő viselését javasoljuk
- a Vár-barlangban télen-nyáron kb. 12 °C a hőmérséklet, réteges ruházat viselését javasoljuk
- a jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat, a dinamikus árazásról bővebb információk az alábbi linken olvashatók