Tizenkét hét a pokolban

Budapest és azon belül a Várnegyed ostromának története jóval több mint katonai összecsapás a tengelyhatalmak és a szövetségesek között. A budai Várban lakók és az ide menekülők, a Várhegy mélyében oltalmat találók életében sokkal mélyebb és súlyosabb nyomokat hagyott az ostrom, mint a lövedékek a házfalakon. Programunk során naplókban, emlékiratokban megőrzött személyes történetek által felelevenítjük Buda 1944–45. évi ostromát, azt a pokoli tizenkét hetet, amikor közel tízezer ember rettegett a haláltól és reménykedett az életben a Királyi Palota föld alatti tereiben és a történelmi lakónegyed világszinten is egyedülálló barlang- és pincerendszerében. A Budavári Palotanegyedből a polgárvárosba tartó sétánkon az itt lakók, a védők, a sebesültek, a túlélők és a Várból kitörő katonák nyomában járunk. Azokon az utakon haladunk, amelyeken nyolcvan évvel ezelőtt, e vészterhes időkben az emberek menedéket, élelmiszert vagy vizet kerestek, gyógyszer vagy éppen szeretteik után kutattak, tüzelőnek vagy koporsónak való fát próbáltak fellelni, esetleg a személyes értékeiket vagy éppen a Királyi Palota berendezését igyekeztek megmenteni. Programunkon lemerészkedünk a föld alá is: a Vár-barlangban, egy korabeli óvóhelyen megidézzük az ostromlottak „vakondéletét”, testi és lelki megpróbáltatásait, félelmeit, a túlélésért folytatott küzdelmeit. Történeteikben egyaránt találkozunk reményvesztettséggel és embertelenséggel, de hősies kitartással és áldozatvállalással is. E sorsok felidézésével a harcok katonai és civil áldozataira emlékezünk, ezzel is tudatosítva a háború tragédiáját, értelmetlenségét.